The Babylonian Exile

Sõt, ha megszomorít, meg is vígasztal az õ kegyelmességének gazdagsága szerint.

Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.

Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;

Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe elõtt;

Hogy elnyomassék az ember az õ peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.

Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?

A Magasságosnak szájából nem jõ ki a gonosz és a jó.

Mit zúgolódik az élõ ember? Ki-ki a maga bûneiért [bûnhõdik.]

Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.

Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.

Mi voltunk gonoszok és pártütõk, azért nem bocsátottál meg.

Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.

Felöltötted a felhõt, hogy hozzád ne jusson az imádság.

Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.

Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.

Rettegés és tõr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.

Víz-patakok folynak alá az én szemembõl népem leányának romlása miatt.

Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,

Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égbõl.

Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.

Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.

Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.

Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!

Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó verembõl.

Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elõl.