The Babylonian Exile

Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!

Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.

Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.

Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.

Hallottad Uram az õ szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;

Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.

Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az õ gúnydaluk.

Fizess meg nékik, Uram, az õ kezeiknek munkája szerint.

Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.

Üldözd haragodban, és veszesd el õket az Úr ege alól!

Jaj! de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany, kiszórattak a szent hely kövei minden utcza szegletére.

Sionnak drága fiait, a kik becsesebbek valának mint a színarany, cserépedénynek tekintették, a fazekas munkájának.

Még a sárkányok is oda nyujtják emlõiket, szoptatják fiaikat; az én népem leánya pedig kegyetlen, mint a struczmadarak a pusztában.

A csecsemõ nyelve az ínyéhez tapadt a szomjúság miatt; a kisdedek kenyeret kértek, és nem volt, a ki nyujtott volna nékik.

Kik pompás ételeket evének, elpusztulának az utczákon; a kik bíborban neveltetének, a szemétdombot ölelgetik.

Bizony nagyobb az én népem leányának bûnhõdése Sodoma bûnhõdésénél, a mely elsülyedt egy pillanat alatt, noha kézzel sem ütöttek felé.

Az õ názireusai tisztábbak valának a hónál, fehérebbek a tejnél, testök pirosabb vala, mint a korál, termetök mint a zafir.

[De most] feketébb az õ ábrázatjok a koromnál, nem ismerik meg õket az utczákon; bõrük csontjaikhoz ragadt, elszáradt, mint a fa.

Jobban jártak, a kik fegyverrel ölettek meg, mint a kik éhen vesztek el; mert azok átveretve multak ki, [ezek pedig] a mezõ termésének hiánya miatt.

Irgalmas anyák kezei megfõzték gyermekeiket, hogy azok eledeleik legyenek az én népem leányának romlásakor.

Megteljesíté az Úr az õ búsulását, kiöntötte az õ felgerjedt haragját, és tüzet gyújtott a Sionban, és megemésztette annak fundamentomait.

Nem hitték a föld királyai, sem a föld kerekségének lakosai, hogy szorongató és ellenség vonuljon be Jeruzsálemnek kapuin.

Az õ prófétáinak bûne, az õ papjainak vétke miatt [van ez,] a kik az igazaknak vérét ontották abban.

Tántorogtak, mint vakok az utczákon, vérrel bemocskolva, annyira, hogy ruháikat sem érinthették.

Távozzatok! tisztátalan! kiáltották azoknak; távozzatok, távozzatok, ne illessetek! Bizony elfutottak, bujdostak is; a pogányok közt ezt mondták: Nem lakhatnak itt sokáig!