Saul

Mikor pedig Dávid megtudta, hogy Saul õ ellene gonoszt forral, mondá Abjáthár papnak: Hozd elõ az efódot.

És monda Dávid: Uram, Izráel Istene! bizonynyal meghallotta a te szolgád, hogy Saul ide akar jõni Kehillába, hogy elpusztítsa a várost miattam.

Vajjon kezébe adnak-é engem Kehilla lakosai? Vajjon lejön-é Saul, a mint hallotta a te szolgád? Óh Uram, Izráel Istene, mondd meg a te szolgádnak! És monda az Úr: Lejön.

És monda Dávid: Vajjon Saul kezébe adnak-é Kehilla lakosai engem és az én embereimet? És monda az Úr: Kezébe adnak.

Felkele azért Dávid és az õ emberei, mintegy hatszázan, és kimenének Kehillából, és ide s tova járnak vala, a hol csak járhatának. Midõn pedig Saulnak megmondák, hogy elmenekült Dávid Kehillából, felhagyott az elmenetellel.

És Dávid a pusztában tartózkodék az erõs helyeken, és a Zif pusztájában levõ hegységen marada. És Saul mindennap keresé, de az Isten nem adá õt kezébe.

Mikor pedig Dávid látta, hogy Saul kiment, hogy élete ellen törjön; és mikor Dávid a Zif pusztájában, az erdõben vala:

Felkele Jonathán, a Saul fia, és elment Dávidhoz az erdõbe, és megerõsíté az õ kezét az Istenben.

És monda néki: Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utólérni téged, és te király leszesz Izráel felett, és én második leszek te utánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz.

És felmenének a Zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván: Avagy nem nálunk lappang-é Dávid az erõs helyeken az erdõben, Hakila halmán, mely a sivatagtól jobbkézre van?!

És monda Saul: Legyetek megáldva az Úrtól, hogy szánakoztok rajtam!

Azok pedig felkelének, és elmenének Zifbe Saul elõtt. Dávid pedig és az õ emberei Máon pusztájában valának a mezõségen, a mely a sivatagtól jobbkézre van.

És elméne Saul az õ embereivel együtt, hogy megkeresse [õt.] Dávidnak azonban megizenték, és õ leszállott a kõszikláról, és Máon pusztájában tartózkodék. Mikor pedig meghallotta Saul, üldözé Dávidot Máon pusztájában.

És Saul a hegynek egyik oldalán méne, Dávid és az õ emberei pedig a hegynek másik oldalán. És [épen], mikor Dávid nagyon sietett, hogy elmenekülhessen Saul elõl, és Saul és az õ emberei [már] körül is kerítették Dávidot és az õ embereit, hogy megfogják,

Akkor érkezék egy követ Saulhoz, mondván: Siess és jõjj! mert a Filiszteusok betörtek az országba.

Akkor megtére Saul Dávid üldözésébõl, és a Filiszteusok ellen ment. Azért hívják azt a hegyet a menekülés kõsziklájának.

És Dávid elméne onnan, és Engedi erõsségei közt tartózkodék.

Lõn pedig, hogy a mikor visszatért Saul a Filiszteusok [üldözésébõl,] megizenték néki, mondván: Ímé Dávid az Engedi pusztájában van.

Maga mellé võn azért Saul az egész Izráel közül háromezer válogatott embert, és elment, hogy megkeresse Dávidot és az õ embereit a vadkecskék kõszikláin.

És eljutott a juhaklokhoz, a [melyek] az útfélen [vannak], hol egy barlang volt; és beméne Saul, hogy [ott] szükségét végezze; Dávid pedig és az õ emberei a barlang rejtekeiben valának.

Akkor mondák Dávidnak az õ emberei: Ímé ez az a nap, a melyrõl azt mondotta az Úr néked: Ímé kezedbe adom ellenségedet, hogy úgy cselekedjél vele, a mint néked tetszik. Felkele azért Dávid, és elmetszé orozva Saul ruhájának szárnyát.

És monda az õ embereinek: Oltalmazzon meg engem az Úr attól, hogy ily dolgot cselekedjem az én urammal, az Úrnak felkentjével, hogy kezemet felemeljem ellene, mert az Úrnak felkentje õ.

És megfeddé Dávid [kemény] szókkal embereit, és nem engedte meg nékik, hogy Saul ellen támadjanak. Mikor pedig Saul felkelt a barlangból, és elment az úton:

Dávid is felkelt ezután, és kiment a barlangból, és Saul után kiálta, mondván: Uram király! Mikor pedig Saul hátratekinte, Dávid arczczal a földre hajolt, és tisztességet tõn néki.

Legyen azért az Úr ítélõbiró, és tegyen ítéletet közöttem és közötted, és lássa meg; õ forgassa az én ügyemet, és szabadítson meg engem kezedbõl.