The Reign of David

Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel elõtt és napvilágnál cselekeszem azt.

Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bûnödet, nem fogsz meghalni.

Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, a ki lett néked, bizonynyal meghal.

Ezekután elméne Nátán az õ házához. És megveré az Úr a gyermeket, a kit az Uriás felesége szült vala Dávidnak; és megbetegedék.

És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és bõjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel.

Felkelének azért az õ házának vénei [és menének] õ hozzá, hogy felemeljék õt a földrõl: de nem akará, és nem is evék õ velek kenyeret.

Hetednapra azért meghala a gyermek, és nem merik vala a Dávid szolgái néki megmondani, hogy meghalt a gyermek, mert ezt mondják vala: Ímé, még mikor a gyermek élt, szólottunk néki és meg sem hallotta szónkat; hogyan mondanánk meg néki, hogy meghalt a gyermek, hogy [magának] bajt szerezzen?

Látván pedig Dávid, hogy az õ szolgái suttognak, eszébe vevé Dávid, hogy meghalt a gyermek, és monda Dávid az õ szolgáinak: Meghalt-é a gyermek? Azok mondának: Meghalt.

Felkelvén azért Dávid a földrõl, megmosdék és megkené magát és más ruhát võn magára, és bemenvén az Úr házába, imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék.

Akkor mondának az õ szolgái néki: Mi dolog ez, a mit míveltél? Míg a gyermek élt, bõjtöltél és sírtál; most pedig, hogy meghalt a gyermek, felkelél és kenyeret ettél.

Monda õ: Míg a gyermek élt, addig bõjtöltem és sírtam; mert ezt mondottam: Ki tudja, talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek.

De most, [hogy] meghalt, vajjon miért bõjtölnék? Vajjon visszahozhatom-é azzal? Én megyek õ hozzá, de õ nem jõ ide vissza én hozzám.

És megvigasztalá Dávid az õ feleségét, Bethsabét, és beméne hozzá, és vele hála. És õ szült fiat, és nevezé annak nevét Salamonnak, és az Úr szereté azt,

A mint megizente vala Nátán próféta által, ki nevezé az õ nevét Jedidjának, az Úrért.

Joáb pedig hadakozék az Ammon fiainak [városa,] Rabba ellen, és megvevé a királyi várost.

És követeket külde Dávidhoz Joáb ilyen követséggel: Hadakoztam Rabba ellen, és meg is vettem a város[nak egyik részét, a hol a víz van.]

Most azért gyûjtsd egybe a népnek maradékát, és szállj táborba a város ellen, foglald el azt, nehogy valamiképen, ha én foglalnám el, róla neveztessék az én nevem.

Egybegyûjté azért Dávid mind az egész népet, és aláméne Rabba ellen, és harczola ellene, és elfoglalá azt.

És elvevé az õ királyuknak koronáját annak fejérõl, melynek súlya egy tálentum arany volt, és drága [kövekkel vala rakva,] és lõn a Dávid fején, és a városból felette sok zsákmányt hozott el.

A népet pedig, mely benne [vala,] kihozatá; és némelyét fûrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemenczén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával. Haza méne azután Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.

Lõn ennekutána, hogy Absolonnak, Dávid fiának igen szép huga vala, kinek neve Támár vala; és Amnon, a Dávid fia megszereté õt.

Igen nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgy hogy beteggé lett az õ hugáért, Támárért; mert szûz vala, és Amnon elõtt lehetetlennek tünt fel, hogy rajta valamit elkövessen.

[Vala] azonban Amnonnak egy barátja, kinek Jonadáb vala neve, Simeának, Dávid testvérének fia; Jonadáb pedig igen eszes ember vala.

Ki monda néki: Mi az oka, hogy te naponként soványodol, királynak fia? Nem mondhatnád-é meg nékem? És monda néki Amnon: Támárt, Absolon öcsémnek hugát igen szeretem.

És monda néki Jonadáb: Feküdj le ágyadba, és tedd betegnek magadat. És ha eljön atyád, hogy meglátogasson, mondd azt néki: Jõjjön ide, kérlek, Támár, az én hugom, hadd adjon ennem; és itt szemem elõtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az õ kezébõl egyem.