The Judges & Ruth

És a férfiúnak, Míkának volt [egy] temploma, és készített efódot és terafimot, és felszentele az õ fiai közül egyet, és ez lõn néki papja.

Ebben az idõben nem volt király Izráelben, hanem kiki azt cselekedte, a mit jónak látott.

Vala pedig egy ifjú, Júdának Bethlehemébõl, a Júda nemzetségébõl való, ki Lévita vala, és ott tartózkodott vala.

És elméne ez a férfiú Júdának Bethlehem városából, hogy ott tartózkodjék, a hol [helyet] talál. Így jött az Efraim hegyére, Míka házához, vándorlása közben.

És monda néki Míka: Honnan jössz? És monda: Lévita vagyok Júdának Bethlehemébõl, és járok s kelek, hogy hol találnék [helyet.]

És monda néki Míka: Maradj nálam, és légy nékem atyám és papom, és én adok néked esztendõnként tíz ezüst[pénzt] és egy öltözõ ruhát és eledelt. És a Lévita beszegõdött.

És tetszék a Lévitának, hogy megmaradjon annál a férfiúnál; és olyan lõn néki az az ifjú, mint egyik az õ fiai közül.

És felszentelte Míka a Lévitát; így lett papjává az ifjú, és maradt Míka házánál.

És monda Míka: Most tudom, hogy jól fog velem tenni az Úr, mert e Lévita lett papom.

Ebben az idõben nem volt király Izráelben, és ezekben a napokban keresett a Dán nemzetsége magának örökséget, a hol lakjék, mert nem jutott néki mind ez ideig az Izráel törzsei között osztályrész.

És elküldöttek a Dán fiai az õ házoknépe közül öt férfiút, vitéz férfiakat a magok határaikból, Czórából és Estháolból, hogy kémleljék ki és nézzék meg jól a földet, és mondának nékik: Menjetek el, kémleljétek ki a földet. És elérkeztek az Efraim hegyéhez, a Míka házához, és ott megháltak.

Mikor a Míka házánál voltak, megismerték az ifjú Lévitának hangját, és hozzá mentek, és mondának néki: Ki hozott téged ide? Mit csinálsz itt, és mi járatban vagy?

Õ pedig monda nékik: Ezt meg ezt cselekedte velem Míka, és megfogadott engem, és papjává lettem.

És mondának néki: Kérdezd meg Istentõl, hogy hadd tudjuk meg, ha szerencsés lesz-é a mi útunk, a melyen járunk?

És monda nékik a pap: Menjetek el békességgel; a ti útatok, a melyen jártok, az Úr elõtt van.

És elment az öt férfiú, és Laisba jutott, és látták a népet, a mely benne volt, hogy minden félelem nélkül lakik, a Sidonbeliek szokása szerint [él] csendesen és bátorságosan, és nincs senki, a ki õket bántaná az országban, vagy úr volna felettök, és távol vannak a sidoniaktól, és nincs senkivel semmi dolguk.

És mikor visszatértek atyjokfiaihoz Czórába és Estháolba, és kérdezték tõlök az õ atyjokfiai: Mi jóval jártatok?

Mondának: Keljetek fel, és menjünk fel ellenök, mert láttuk a földet, hogy ímé igen jó, és ti veszteg ültök? ne legyetek restek a menetelre, hogy elmenjetek elfoglalni azt a földet.

Ha elmentek, biztonságban élõ néphez mentek, és a tartomány tágas; mert Isten kezetekbe adta azt a helyet, a hol semmiben sincs hiány, a mi csak a földön van.

És elment onnét a Dán nemzetségébõl, Czórából és Estháolból, hatszáz férfiú hadiszerszámokkal felkészülten.

És felvonultak, és táborba szállottak Kirjáth-Jeárimban, Júdában. Ezért hívják azt a helyet Dán táborának mind e mai napig. És ez Kirjáth-Jeárim mögött fekszik.

És onnan felvonultak az Efraim hegyére, és Míka házába mentek.

És szólott az az öt férfiú, a ki elment kikémlelni Lais földét és monda atyjafiainak: Tudjátok-é, hogy ebben a házban efód és teráf, faragott és öntött bálvány van? Hát elgondolhatjátok, hogy mit cselekedjetek.

És betértek oda, és az ifjú Lévitához mentek a Míka házába, és köszöntötték õt: Békességgel!

A hadiszerszámokkal felkészült hatszáz férfiú pedig, kik a Dán fiai közül valók voltak, a kapu elõtt állott.