Abraham

Eljöve pedig egy menekûlt és hírûl hozá a héber Ábrámnak, a ki lakik vala az Emoreus Mamrénak, Eskol atyjafiának és Áner atyjafiának tölgyesében, a kik meg Ábrámnak szövetségesei valának.

A mint meghallá Ábrám, hogy az õ atyjafia fogságba esett, felfegyverzé házában nevekedett háromszáz tizennyolcz próbált legényét és üldözve nyomula Dánig.

És megáldá õt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentõl, ég és föld teremtõjétõl.

És monda Sodoma királya Ábrámnak: Add nékem a népet, a jószágot pedig vedd magadnak.

És monda Ábrám Sodoma királyának: Felemeltem az én kezemet az Úrhoz, a Magasságos Istenhez, ég és föld teremtõjéhez:

Hogy én egy fonalszálat, vagy egy sarukötõt sem veszek el mindabból, a mi a tiéd, hogy ne mondjad: Én gazdagítottam meg Ábrámot.

E dolgok után lõn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bõséges.

És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkûl járok, és az, a kire az én házam száll, a Damaskusbeli Eliézer?

És monda Ábrám: Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm.

És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Ábrám elûzi vala azokat.

És lõn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla õ reá.

És monda [az] [Úr] Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják õket négyszáz esztendeig.

E napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet Égyiptomnak folyóvizétõl fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig.

És Szárai, az Ábrám felesége nem szûle néki; de vala néki egy Égyiptomból való szolgálója, kinek neve Hágár vala.

Monda azért Szárai Ábrámnak: Ímé az Úr bezárolta az én méhemet, hogy ne szûljek: kérlek, menj be az én szolgálómhoz, talán az által megépülök; és engede Ábrám a Szárai szavának.

Vevé tehát Szárai, Ábrám felesége az Égyiptombeli Hágárt, az õ szolgálóját, tíz esztendõvel azután, hogy Ábrám a Kanaán földén letelepedék, és adá azt Ábrámnak az õ férjének feleségül.

Monda azért Szárai Ábrámnak: Bántódásom van miattad. Én adtam öledbe szolgálómat, és mivelhogy látja, hogy teherbe esett, nincsen elõtte becsületem. Tegyen ítéletet az Úr én közöttem és te közötted.

És monda Ábrám Szárainak: Ímé a te szolgálód kezedben van, azt tedd vele a mit jónak látsz. Nyomorgatja vala azért Szárai, és az elfuta õ elõle.

És fiat szûle Hágár Ábrámnak, és nevezé Ábrám az õ fiának nevét, a kit Hágár szûl vala néki, Ismáelnek.

Ábrám pedig nyolczvanhat esztendõs vala, a mikor Hágár Ismáelt szûlé Ábrámnak.

Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendõs vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én elõttem, és légy tökéletes.

És arczára borúla Ábrám; az Isten pedig szóla õnéki, mondván:

És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged.

Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megõrizzed, te és a te magod te utánad az õ nemzedékei szerint.

És monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az õ neve.