David

Akkor elindult a Filiszteus is, és Dávidhoz közeledék, az az ember pedig, a ki a paizsát hordozza, elõtte vala.

Mikor pedig oda tekinte a Filiszteus, és meglátta Dávidot, megvetette õt, mert ifjú volt és piros, egyszersmind szép tekintetû.

És monda a Filiszteus Dávidnak: Eb vagyok-é én, hogy te bottal jössz reám? És szidalmazá a Filiszteus Dávidot Istenével [együtt.]

Monda továbbá a Filiszteus Dávidnak: Jõjj ide hozzám, hogy testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak adjam.

Dávid pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és paizszsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, a kit te gyalázattal illetél.

És mikor a Filiszteus felkészült, és elindult, és Dávid felé közeledék: Dávid is sietett és futott a viadalra a Filiszteus elé.

És Dávid benyúlt kezével a tarisznyába és kivett onnan egy követ, és elhajítván, homlokán találta a Filiszteust, úgy, hogy a kõ homlokába mélyede, és arczczal a földre esék.

Így Dávid erõsebb volt a Filiszteusnál, parittyával és kõvel. És levágta a Filiszteust és megölte õt, pedig kard nem is vala a Dávid kezében.

És oda futott Dávid, és reá állott a Filiszteusra, és vevé annak kardját, kirántotta hüvelyébõl, és megölé õt, és fejét azzal levágta. A Filiszteusok pedig a mint meglátták, hogy az õ hõsük meghalt, megfutamodának.

Dávid pedig felvevé a Filiszteusnak fejét, és elvitte Jeruzsálembe, fegyvereit pedig a maga sátorába rakta le.

Saul pedig mikor látta, hogy Dávid kiment a Filiszteus elé, monda Abnernek, a sereg fõvezérének: Abner! ki fia e gyermek? És felele Abner: Él a te lelked oh király, hogy nem tudom!

És a mint visszajött Dávid, miután megölte a Filiszteust, megfogá õt Abner, és Saulhoz vitte; és a Filiszteusnak feje kezében vala.

És monda néki Saul: Ki fia vagy te, oh gyermek? Dávid pedig felele: A te szolgádnak, a Bethlehembõl való Isainak a fia vagyok.

Minekutána pedig elvégezte a Saullal való beszélgetést, a Jonathán lelke egybeforrt a Dávid lelkével, és Jonathán úgy szerette õt, mint a saját lelkét.

És szövetséget kötének Jonathán és Dávid [egymással,] mivel úgy szerette õt, mint a saját lelkét.

És Jonathán leveté felsõ ruháját, a mely rajta volt, és Dávidnak adta, sõt hadi öltözetét is, saját kardját, kézívét és övét.

És elméne Dávid mindenüvé, a hová Saul küldé, és magát eszesen viseli vala. És Saul a harczosok fölé tevé õt, és kedves lõn az egész nép elõtt, és a Saul szolgái elõtt is.

És a mint [hazafelé] jövének, mikor Dávid visszatért, miután a Filiszteusokat leverte, kimentek az asszonyok Saul király elé Izráelnek minden városaiból, hogy énekeljenek és körben tánczoljanak, dobokkal, vígassággal és tomborákkal.

És énekelni kezdének az asszonyok, kik vígadozának és mondának: Megverte Saul az õ ezerét és Dávid is az õ tízezerét.

Saul pedig igen megharaguvék, és gonosznak tetszék az õ szemei elõtt ez a beszéd, és monda: Dávidnak tízezeret tulajdonítanak és nékem tulajdonítják az ezeret, így hát már csak a királyság [hiányzik] néki.

Saul azért attól a naptól kezdve rossz szemmel néz vala Dávidra, sõt azután is.

Másnap pedig megszállta Sault az Istentõl [küldött] gonosz lélek, és prófétálni kezde a maga házában; Dávid pedig hárfázott kezével, mint naponként [szokta,] és a dárda Saul kezében vala.

És elhajítá Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem; de Dávid két ízben is félrehajolt elõle.

És félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék.

És Dávid minden útjában magát eszesen viseli vala, mert az Úr vele volt.