God

Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe!

És felkele Jónás, hogy Tarsisba szaladna az Úr elõl. Leméne azért Jáfóba, és talála ott egy hajót, a mely méne Tarsisba, és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Tarsisba menne velök az Úr színe elõl.

Az Úr pedig nagy szelet bocsáta a tengerre, és nagy vihar lõn a tengeren, és a hajó már-már töredezik vala.

De hozzáméne a kormányos mester, és mondá néki: Mi lelt, te nagy alvó? Kelj fel, kiálts a te Istenedhez; hát ha gondol velünk az Isten, és nem veszünk el!

És monda nékik: Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét félem én, a ki a tengert és a szárazt teremtette.

És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák néki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy az Úr színe elõl fut, mivelhogy elbeszélé nékik.

Kiáltának azért az Úrhoz, és mondák: Kérünk Uram, kérünk, ne veszszünk el ez ember lelkéért, és ne háríts reánk ártatlan vért; mert te, Uram, úgy cselekedtél, a mint akartad!

Azok az emberek pedig nagy félelemmel félék az Urat, és áldozattal áldozának az Úrnak, és fogadásokat fogadának.

Now the LORD had prepared a great fish to swallow up Jonah. And Jonah was in the belly of the fish three days and three nights.

Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És lõn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel.

És könyörge Jónás az Úrnak, az õ Istenének a halnak gyomrából.

És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték [és] meghallád az én szómat.

Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam!

Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hinár szövõdött fejemre.

A hegyek alapjáig sülyedtem alá; [bezáródtak] a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a mulásból, oh Uram, Istenem!

A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat;

De én hálaadó szóval áldozom néked; megadom, a mit fogadtam. Az Úré a szabadítás. [ (Jonah 2:11) És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra. ]

És lõn az Úrnak szava Jónáshoz másodszor [is,] mondván:

Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd néki azt a beszédet, a mit én parancsolok néked.

És felkele Jónás, és elméne Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive pedig nagy városa vala Istennek, három napi járó [föld.]

A niniveiek pedig hivének Istenben, és bõjtöt hirdetének, és nagyjaiktól fogva kicsinyeikig zsákba öltözének.

Hanem öltözzenek zsákba az emberek és barmok, és kiáltsanak az Istenhez erõsen, és térjen meg kiki az õ gonosz útáról és az erõszakosságból, a mely az õ kezökben van!

Ki tudja? talán visszatér és megengesztelõdik az Isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el!

És látá Isten az õ cselekedeteiket, hogy megtértek az õ gonosz útjokról: és megbáná az Isten azt a gonoszt, a melyrõl mondá, hogy végrehajtja rajtok, és nem hajtá végre.

Könyörge azért az Úrhoz, és mondá: Kérlek, Uram! Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék? azért siettem, hogy Tarsisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmû és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt [is] bánkódó.