Letters to the Churches

De akár nyomorgattatunk, a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az], mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, a melyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az.] És a mi reménységünk erõs felõletek.

Tudván, hogy a miképen társaink vagytok a szenvedésben, azonképen a vígasztalásban is.

Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk felõl, a mely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erõnk felett megterheltettünk, úgy hogy életünk felõl is kétségben valánk:

Sõt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, a ki feltámasztja a holtakat:

A ki ilyen nagy halálból megszabadított és szabadít minket: a kiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani;

Velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk való könyörgésben, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg mi érettünk.

Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk bizonysága, hogy isteni õszinteséggel és tisztasággal, nem testi bölcseséggel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kiváltképen pedig ti köztetek.

Mert nem egyebet írunk néktek, hanem a mit olvastok, vagy el is ismertek, sõt reménylem, hogy el is fogtok ismerni mindvégig;

A minthogy némi részben el is ismertétek rólunk, hogy dicsekvéstek vagyunk, a miképen ti is nékünk az Úr Jézus napján.

És ezzel a bizodalommal akartam elõbb hozzátok menni, hogy másodízben nyerjetek kegyelmet;

És köztetek általmenni Macedóniába, és Macedóniából ismét hozzátok térni vissza, és tõletek elkísértetni Júdeába.

Hát ezt akarva, vajjon könnyelmûen cselekedtem-é? vagy a mit akarok, test szerint akarom-é, hogy nálam az igen igen, és a nem nem legyen?

De hû az Isten, hogy a mi beszédünk hozzátok nem volt igen és nem.

Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, a kit köztetek mi hirdettünk, én és Silvánus és Timótheus, nem volt igen és nem, hanem [az] igen lett õ benne.

Mert Istennek valamennyi igérete õ benne [lett] igenné [és] õ benne [lett] Ámenné az Isten dicsõségére mi általunk.

A ki pedig minket ti veletek egybe Krisztusban megerõsít és megken minket, az Isten az;

A ki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta a mi szíveinkbe.

Én pedig az Istent hívom bizonyságul az én lelkemre, hogy titeket kímélve nem mentem el eddig Korinthusba.

Nem hogy uralkodnánk a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk a ti örömeteknek; mert hitben állotok.

Azt tettem pedig fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal.

Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki az, a ki megvídámít engem, hanemha a kit én megszomorítok?

És azért írtam néktek éppen azt, hogy mikor oda megyek, meg ne szomoríttassam azok miatt, a kiknek örülnöm kellene; meg lévén gyõzõdve mindenitek felõl, hogy az én örömöm mindnyájatoké.

Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könyhullatással, nem hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, a mellyel kiváltképen irántatok viseltetem.

Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy [azt] ne terheljem, titeket mindnyájatokat.

Elég az ilyennek a többség részérõl való ilyen megbüntetése: