Jób 39
A vadállatok világának fenntartása 1–3
1
Vadászol-é prédát a nõstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;
2
Mikor meglapulnak tanyáikon, [és] a bokrok közt lesben vesztegelnek?
3
Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök?
Isten gondviselése a vad teremtmények fölött 4–7
4
Tudod-é a kõszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
5
Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
6
[Csak] összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól []megszabadulnak.
7
Fiaik meggyarapodnak, a legelõn nagyranõnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
A megszelídíthetetlen vadszamár 8–11
8
Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
9
A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
10
Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
11
A hegyeken szedeget, az õ legelõjén mindenféle zöld [gazt] felkeres.
A vadszarvasmarha használhatatlan ereje 12–15
12
Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
13
Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
14
Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
15
Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérûdre betakarítja?
A bölcsesség híján levő strucc 16–21
16
Vígan [leng] a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
17
Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
18
És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
19
Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
20
Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
21
De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
A harci ló ereje és rettenete 22–28
22
Te adsz-é erõt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
23
Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicsõ, félelmetes!
24
[Lábai] vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
25
Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elõl;
26
Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
27
Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
28
A trombitaszóra nyerítéssel felel; messzirõl megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
A ragadozó madarak ösztönös röpte 29–33
29
A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, [és] kiterjeszti szárnyait dél felé?
30
A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?
31
A kõsziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetõkön.
32
Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.
33
Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott [terem.]
Isten megkérdőjelezi Jób önigazultságát 34–38
34
Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda:
35
A ki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és a ki az Istennel feddõdik, feleljen néki!
36
És szóla Jób az Úrnak, és monda:
37
Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem.
38
Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé!
Bibliaszöveg: Revised Károli (1908) · Közkincs
Study note