Jób24

Miért tűri el Isten az igazságtalanságot?

Miért is nem titkolja el a Mindenható az õ [büntetésének] idejét, és miért is nem látják meg az õt ismerõk az õ [ítéletének] napjait?!

A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.

Az árvák szamarát elhajtják, [és] az özvegynek ökrét zálogba viszik.

Lelökik az útról a szegényeket, [és] a föld nyomorultjai együtt lappanganak.

Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.

A mezõn a más vetését aratják, és a gonosznak szõlõjét szedik.

Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.

A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.

Elszakítják az emlõtõl az árvát, és a szegényen levõt zálogba viszik.

Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.

Az õ kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.

A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törõdik e méltatlansággal.

Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.

Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szûkölködõt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.

A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.

Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.

Sõt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.

Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szõlõkbe vivõ útra.

Szárazság és hõség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.

Elfelejti õt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,

A ki megrontotta a meddõt, a ki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.

De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.

Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.

Magasra emelkednek, egy kevés idõ és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.

Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?

Use ← → arrow keys to navigate