Józsué 22:13-26
13
Küldék pedig Izráel fiai a Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és a Manassé fél nemzetségéhez Gileád földére Fineást, Eleázárnak, a papnak fiát;
14
Tíz fejedelmet is vele, egy-egy fejedelmet az õsök háza szerint Izráelnek minden nemzetségébõl. Ezek mind fejedelmei valának az õ õseik házának, Izráelnek ezerei között.
15
És eljutának a Rúben fiaihoz, a Gád fiaihoz és a Manassé fél nemzetségéhez a Gileád földére, és szólának õ velök, mondván:
16
Így szól az Úrnak egész gyülekezete: Micsoda vétek ez, a melylyel vétkeztetek Izráelnek Istene ellen, hogy immár elfordultatok az Úrtól, építvén magatoknak oltárt, hogy pártot üssetek immár az Úr ellen?!
17
Avagy kevés-é nékünk a Peór miatt való hamisságunk, a mibõl ki sem tisztultunk még mind e napig, és a miért csapás lõn az Úrnak gyülekezetén?
18
És ti elfordultatok immár az Úrtól; pedig ha ti pártot üttök ma az Úr ellen: holnap majd Izráelnek egész gyülekezetére haragszik meg.
19
Ha pedig tisztátalan[nak tetszik elõttetek] a ti örökségeteknek földje: úgy jõjjetek át az Úr örökségének földjére, a hol ott áll az Úrnak sátora, és legyetek örökösökké mi közöttünk; de az Úr ellen ne üssetek pártot, és ellenünk se üssetek pártot, építvén magatoknak oltárt, az Úrnak, a mi Istenünknek oltárán kivül.
20
Avagy nem Ákán, a Zéra fia vétkezék-é nagy vétekkel az [Istennek] szentelt dolog ellen; mégis az Izráelnek egész gyülekezete ellen lõn a harag! És az a férfiú nem egymaga halt meg az õ bûnéért!
21
Felelének pedig a Rúben fiai, a Gád fiai és a Manassé fél nemzetsége, és szólának az Izráel ezereinek fejeihez:
22
Az Istenek Istene az Úr, az Istenek Istene az Úr: õ tudja, és az Izráel is megtudja. Ha pártütésbõl és ha az Úr ellen való vétekbõl van ez: ne tartson meg minket e napon!
23
Ha azért építettünk magunknak oltárt, hogy elforduljunk az Úrtól, vagy pedig hogy áldozzunk azon egészen égõáldozatot és ételáldozatot; vagy hogy tegyünk arra hálaadásnak áldozatját: - lássa meg [ezt ]õ maga az Úr!
24
Hát nem inkább a miatt való féltünkben cselekedtük-é ezt, hogy így gondolkoztunk: Maholnap így szólhatnak a ti fiaitok a mi fiainkhoz, mondván: Mi közötök van néktek az Úrhoz, Izráel Istenéhez?
25
Hiszen határt vetett az Úr mi közöttünk és ti közöttetek Rúben fiai és Gád fiai - a Jordánt; nincsen néktek részetek az Úrban! És elidegeníthetnék a ti fiaitok a mi fiainkat, hogy ne féljék az Urat!
26
Mondottuk azért: Nosza fogjunk hozzá, hogy építsünk oltárt, se nem egészen égõáldozatra, se nem véres áldozatra;
Settings