David

Akkor Dávid izene Joábnak: Küldd [haza] hozzám a Hitteus Uriást; és elküldé Joáb Uriást Dávidhoz.

Mikor pedig eljutott Uriás õ hozzá, megkérdé õt Dávid Joábnak békessége felõl, a népnek békessége felõl és a harcz folyása felõl.

Ezután monda Dávid Uriásnak: Menj haza, és mosd meg lábaidat; kimenvén pedig Uriás a király házából, a király ajándékot külde utána.

És megjelenték Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az õ házához. Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-é? Miért nem mentél le a te házadhoz?

Felele Uriás Dávidnak: Az [Isten] ládája, Izráel és Júda [nemzetsége] sátorokban laknak, és az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyilt mezõn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj te és úgy éljen a te lelked, hogy nem mívelem azt!

Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Ott marada azért Uriás Jeruzsálemben az nap és más napra kelve is.

Ennekutána hivatá õt Dávid, és õ vele evék és ivék, és lerészegíté õt, és kiméne estve aludni az õ ágyára, az õ urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá.

Megvirradván pedig, levelet íra Dávid Joábnak, melyet Uriástól küldött el.

Kijövén azért a városbeli nép, megharczolának Joábbal, és elhullának [egyesek] a nép közül, Dávid szolgái közül, és a Hitteus Uriás is meghala.

[Követet] külde akkor Joáb, és megizené Dávidnak az ütközetnek egész lefolyását.

Elméne azért a követ, és mikor megérkezett, elbeszélé Dávidnak mindazt, a mivel megbízta volt õt Joáb.

És monda a követ Dávidnak: Azok az emberek erõt vettek felettünk, és a mezõre kijöttek ellenünk, de mi visszaûztük õket a kapu bejáratáig;

Monda azért Dávid a követnek: Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál a miatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. Így biztasd õt.

És mikor a gyászolás[nak ideje] eltelt, érette külde Dávid és házába viteté õt és lõn néki felesége, és szüle néki egy fiat. De ez a dolog, a melyet Dávid cselekedett, nem tetszék az Úrnak.

Elküldé azért az Úr Dávidhoz Nátán [prófétát,] ki bemenvén hozzá, monda néki: Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik szegény.

Akkor felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte.

És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezébõl.

Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bûnödet, nem fogsz meghalni.

Ezekután elméne Nátán az õ házához. És megveré az Úr a gyermeket, a kit az Uriás felesége szült vala Dávidnak; és megbetegedék.

És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és bõjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel.

Hetednapra azért meghala a gyermek, és nem merik vala a Dávid szolgái néki megmondani, hogy meghalt a gyermek, mert ezt mondják vala: Ímé, még mikor a gyermek élt, szólottunk néki és meg sem hallotta szónkat; hogyan mondanánk meg néki, hogy meghalt a gyermek, hogy [magának] bajt szerezzen?

Látván pedig Dávid, hogy az õ szolgái suttognak, eszébe vevé Dávid, hogy meghalt a gyermek, és monda Dávid az õ szolgáinak: Meghalt-é a gyermek? Azok mondának: Meghalt.

Felkelvén azért Dávid a földrõl, megmosdék és megkené magát és más ruhát võn magára, és bemenvén az Úr házába, imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék.

És megvigasztalá Dávid az õ feleségét, Bethsabét, és beméne hozzá, és vele hála. És õ szült fiat, és nevezé annak nevét Salamonnak, és az Úr szereté azt,

És követeket külde Dávidhoz Joáb ilyen követséggel: Hadakoztam Rabba ellen, és meg is vettem a város[nak egyik részét, a hol a víz van.]