The Babylonian Exile

Az újhold napján pedig egy ép, fiatal bika és hat bárány és egy kos, [mind] épek legyenek.

És a bika mellé egy éfát és a kos mellé egy éfát tegyen ételáldozatul; és a bárányok mellé azt, a mi kezétõl telik, s az olajból egy hínt az éfához.

És mikor bemegy a fejedelem, a kapu tornáczának útján menjen be, és ezen az úton menjen ki.

Mikor pedig a föld népe megyen be az Úr eleibe az ünnepeken, a ki az északi kapu útján ment be, hogy leborulva imádkozzék, a déli kapu útján menjen ki; a ki pedig a déli kapu útján ment be, az az északi kapu útján menjen ki; ne térjen vissza azon kapu útjához, a melyen bement, hanem az annak ellenében valón menjen ki.

A fejedelem pedig, mikor bemennek, közöttök menjen be, és mikor kimennek, [együtt] menjen ki velök.

És az ünnepeken és a szent egybegyûléseken legyen az ételáldozat egy éfa egy bika mellé és egy éfa a kos mellé, és a bárányok mellé, a mit keze adhat, s az olajból egy hín az éfához.

Továbbá, mikor a fejedelem szabad akaratból tesz égõáldozatot, vagy hálaadó áldozatokat, szabad akaratból az Úrnak, nyissák ki néki a kaput, mely napkeletre néz, és õ vigye égõáldozatát és hálaadó áldozatait, mint a hogy szombat napon szokta tenni, és azután menjen ki, és zárják be a kaput kimenése után.

És egy esztendõs ép bárányt áldozz égõáldozatul naponként az Úrnak; minden reggel áldozz azzal.

És ételáldozatot tégy hozzá minden reggel: egy hatodrész éfát, és az olajból a hín harmadrészét a liszt megnedvesítésére, ételáldozatul az Úrnak; örökre állandó rendelések ezek.

Hozzátok azért a bárányt és az ételáldozatot és az olajat minden reggel állandó égõáldozatul.

Ezt mondja az Úr Isten: Ha a fejedelem ajándékot ad valamelyik fiának a maga örökségébõl, az az õ fiaié legyen tulajdonul örökségképen.

De ha örökségébõl valamelyik szolgájának ad ajándékot, az a szabadság esztendejéig lesz azé, azután visszaszáll a fejedelemre; csak az õ öröksége lesz az õ fiaié.

És a fejedelem el ne vegyen a nép örökségébõl, hogy nyomorgatással kivesse õket tulajdonukból; a maga tulajdonából adjon örökséget fiainak, hogy az én népem közül senki el ne széledjen a maga tulajdonából.

És bevitt engem ahhoz a bejárathoz, mely a kapu mellett oldalaslag vala, a kamarákhoz, a papok szenthelyéhez, melyek északra néznek, és ímé, ott egy hely vala leghátul nyugotra.

És monda nékem: Ez a hely, a hol a papok fõzzék a vétekért és a bûnért való áldozatot, és a hol süssék az ételáldozatot, hogy ne kelljen kivinniök a külsõ pitvarba a nép megszentelésére.

És kivitt engem a külsõ pitvarba, és elhordoza engem a pitvar négy szegletén, és ímé, a pitvar mindenik szegletében egy-egy pitvar vala.

A pitvarnak négy szegletében zárt pitvarok valának, negyven [sing ]hosszúságúak és harmincz [sing] szélesek; egy mértéke vala a négy szegleten való [pitvar]oknak.

És falazások valának bennök köröskörül mind a négy körül, és a falazások alatt konyhák valának csinálva köröskörül.

És monda nékem: Ez a fõzõház, a hol fõzzék a háznak szolgái a nép véres áldozatát.

És visszatéríte engem a ház ajtajához, és ímé, víz jõ vala ki a ház küszöbe alól napkelet felé, mert a ház eleje kelet felé vala, és a víz aláfoly vala a ház jobb oldala alól az oltártól délre.

És kivitt engem az északi kapu útján, és elhordoza engem a kivül való úton a külsõ kapuhoz, mely napkeletre néz, és ímé, a víz ott forr vala ki a jobb oldal alól.

Mikor kiméne az a férfiú napkelet felé, mérõzsinórral a kezében, mére ezer singet; és átvitt engem a vizen, a víz bokáig ér vala.

És mére ismét ezeret, és átvitt engem a vizen, a víz pedig térdig ér vala. És mére ismét ezeret és átvitt engem s a víz derékig ér vala.

És mére még ezeret, [s vala olyan] folyó, hogy át nem meheték rajta, mert magas vala a víz, megúszni való víz, folyó, mely meg nem lábolható.

És monda nékem: Láttad-é, embernek fia? És visszavezete engem a folyó partján.