Letters to the Churches

Dicsõség és gyalázat által, rossz és jó hír által; mint hitetõk, és igazak;

Mint ismeretlenek, és mégis ismeretesek; mint megholtak, és ím élõk; mint ostorozottak, és meg nem ölöttek;

Mint bánkódók, noha mindig örvendezõk; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók.

A mi szánk megnyílt ti néktek, korinthusiak, a mi szívünk kitárult.

Nem mi bennünk vagytok szorosságban, hanem szorosságban vagytok a ti szívetekben.

Viszonzásul (mint gyermekeimnek szólok) tárjátok ki ti is szíveteket.

Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?

És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívõnek hitetlenhez?

Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élõ Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és õk én népem lesznek.

Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket,

És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.

Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket.

Fogadjatok be minket; senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem rontottunk, senkit meg nem csaltunk.

Nem vádképen mondom; hisz elõbb mondottam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt haljunk, együtt éljünk.

Nagy az én bizodalmam hozzátok, nagy az én dicsekvésem felõletek; telve vagyok vígasztalódással, felettébb való az én örömem minden mi nyomorúságunk mellett.

Mert mikor Macedóniába jöttünk, sem volt semmi nyugodalma a mi testünknek, sõt mindenképen nyomorogtunk; kívül harcz, belõl félelem.

De az Isten, a megalázottak vígasztalója, minket is megvígasztalt Titus megjöttével.

Sõt nem megjöttével csupán, hanem azzal a vígasztalással is, a melylyel ti vígasztaltátok meg, hírül hozván nékünk a ti kivánkozástokat, a ti kesergésteket, a ti hozzám való ragaszkodástokat; úgyhogy én mégjobban örvendeztem.

Hát ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom, noha bántam; mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig is, megszomorított titeket.

Most örülök, nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg. Mert Isten szerint szomorodtatok meg, hogy miattunk semmiben kárt ne valljatok.

Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez.

Mert ímé ez a ti Isten szerint való megszomorodástok milyen nagy buzgóságot keltett ti bennetek, sõt védekezést, sõt bosszankodást, sõt félelmet, sõt kívánkozást, sõt buzgóságot, sõt bosszúállást. Mindenképen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban.

Ha tehát írtam is néktek, nem a sértõ miatt, sem a sértett miatt; hanem hogy nyilvánvaló legyen nálatok a mi irántatok való buzgóságunk Isten elõtt.

Annakokáért megvígasztalódtunk a ti vígasztalástokon; de sokkal inkább örültünk a Titus örömén, hogy az õ lelkét ti mindnyájan megnyugtattátok:

Mert ha dicsekedtem valamit néki felõletek, nem maradtam szégyenben; de a mint ti néktek mindent igazán szólottam, azonképen a mi Titus elõtt való dicsekvésünk is igazsággá lett.