The Babylonian Exile

Itt vége lõn a beszédnek. Engemet, Dánielt pedig az én gondolatim igen megrettentének és az én ábrázatom elváltozék rajtam; de e beszédet megtartám szívemben.

Belsazár király uralkodásának harmadik esztendejében látomás jelenék meg nékem, Dánielnek, annak utánna, a mely elõször jelent meg nékem.

És láték látomásban; és mikor láték, Susán várában voltam, a mely Elám tartományában van; és láték látomásban, és ímé az Ulai folyam mellett valék.

És felemelém szemeimet és látám, és ímé egy kos álla a folyam elõtt, és két szarva vala; és az a két szarv magas vala, de egyik a másiknál magasabb, és a magasabb késõbb növekedék.

Látám azt a kost [szarvaival] öklelkezni napnyugot, észak és dél felé; és semmi állat sem állhata meg elõtte, és senki sem szabadíthata meg kezébõl, és tetszése szerint cselekedék, és nagygyá lõn.

És míg én szemlélém, ímé, egy kecskebak jöve napnyugot felõl az egész föld színére, és nem is illeté a földet; és ennek a baknak tekintélyes szarva vala az õ szemei között.

És méne a kétszarvú koshoz, a melyet láték állani a folyam elõtt; és feléje futa erejének indulatában.

És látám a koshoz érni; és néki dühödött és leüté a kost, és letöré két szarvát, és nem vala erõ a kosban megállani elõtte, és leüté a földre és megtapodá, és nem vala a kosnak senkije, a ki õt megmentse annak kezébõl.

A kecskebak pedig igen nagygyá lõn; de mikor elhatalmasodék, eltörék a nagy szarv, és helyébe négy tekintélyes [szarv] növe az égnek négy szele felé.

És azok közül egybõl egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos [föld] felé.

És megnöve mind az ég seregéig; és a földre vete [némelyeket] ama seregbõl és a csillagokból, és azokat megtapodá.

És a seregnek fejedelméig növekedék, és elvette tõle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az õ szentségének helye.

És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van.

És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, a ki szól vala: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek [felõl?] s a szent hely és a sereg [meddig] tapostatik?

És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig [és] reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága.

És lõn, hogy mikor én, Dániel, látám e látomást és keresém az értelmét: ímé elõmbe álla egy férfiúhoz hasonló alak.

És emberi szót hallék az Ulai közén; kiálta pedig és monda: Gábriel, értesd meg azzal a látást!

És oda jöve, a hol én állék, és a mint jöve, megrettenék és orczámra esém, és monda nékem: Értsd meg, embernek fia! mert az utolsó idõre szól ez a látomás.

És mikor szóla velem, ájultan esém orczámmal a földre; de megillete engem és helyemre állíta;

És monda: Ímé, én megmondom néked, mi lesz a haragnak végén? Mert a végsõ idõre [szól.

Az a kétszarvú kos, melyet láttál, Médiának és Persiának királya.

A szõrös kecskebak Görögország királya, a nagy szarv pedig, a mely szemei között vala, az az elsõ király.

Hogy pedig az letöretteték, és négy álla helyébe: négy ország támad abból a nemzetbõl, de nem annak erejével.

És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orczájú, ravaszságokhoz értõ király.

És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csudálatosképen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erõseket és a szenteknek népét.