Bibliai versek erről: Death: Unclassified scriptures relating to

Õ pedig monda néki: Távol legyen! Te nem fogsz meghalni. Ímé az én atyám nem cselekszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, hogy nékem meg ne mondaná. Miért titkolná el azért atyám elõlem ezt a dolgot? Nem úgy van!

Mindazáltal Dávid még megesküvék, és monda: Bizonyára tudja a te atyád, hogy te kedvelsz engem, azért [azt] gondolá: Ne tudja ezt Jonathán, hogy valamikép meg ne szomorodjék. De bizonyára él az Úr és él a te lelked, hogy alig egy lépés van köztem és a halál között.

A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.

Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!

A felhõ eltünik és elmegy, így a ki leszáll a [sír]ba, nem jõ fel [többé].

Nem tér vissza többé az õ hajlékába, és az õ helye nem ismeri õt többé.

Mielõtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürû setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürû setétség.

Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az õ hajtásai el nem fogynak.

Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van õ?

Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az õ álmukból.

A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

Hatalmaskodol rajta szüntelen és õ elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el õt.

Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törõdik velök.

A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.

Hol tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel?

Amaz elkeseredett lélekkel hal meg, mert nem élhetett a jóval.

Együtt feküsznek a porban, és féreg lepi õket.

Még ha a sírba vitetik is ki, a sírdomb felett is él.

Édesek lesznek néki a sírnak hantjai, és maga után vonsz minden embert, a mint számtalanok [mentek el] elõtte.

Ha csak õ magára volna gondja, lelkét és lehellését magához vonná: