Job

Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségébõl. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.

De felgerjedt haragja az õ három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot.

Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának õ nála.

Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikõtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.

No azért halld meg csak Jób az én szavaimat, és vedd füledbe minden beszédemet!

Figyelj Jób, [és] hallgass meg engem; hallgass, hadd szóljak én!

Mert Jób azt mondá: Igaz vagyok, de Isten megtagadja igazságomat.

Melyik ember olyan, mint Jób, a ki iszsza a csúfolást, mint a vizet.

Jób tudatlanul szól, és szavai megfontolás nélkül valók.

Óh, bárcsak megpróbáltatnék Jób mind végiglen, a miért úgy felel, mint az álnok emberek!

Azért tátja fel Jób hívságra a száját, [és] szaporítja a szót értelem nélkül.

Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az õ felhõjének villáma?

Majd felele az Úr Jóbnak a forgószélbõl és monda:

Ekkor szóla az Úr Jóbnak a forgószélbõl, és monda:

Avagy semmivé teheted-é te az én igazságomat; kárhoztathatsz-é te engem azért, hogy te igaz légy?

Öntsd ki haragodnak tüzét, és láss meg minden kevélyt és alázd meg õket!

Jób pedig felele az Úrnak, és monda:

Miután pedig e szavakat mondotta vala az Úr Jóbnak, szóla a Témánból való Elifáznak: Haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felõlem igazán, mint az én szolgám, Jób.

Most azért vegyetek magatokhoz hét tulkot és hét kost, és menjetek el az én szolgámhoz Jóbhoz, és áldozzatok magatokért égõáldozatot; Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az õ személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felõlem igazán, mint az én szolgám Jób.

Elmenének azért a Témánból való Elifáz, a Sukhból való Bildád és a Naamából való Czófár, és úgy cselekedének, a miképen mondotta vala nékik az Úr, és az Úr tekinte Jóbnak személyére.

Azután eltávolítá Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott vala az õ barátaiért, és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, a mije volt.

Az Úr pedig jobban megáldá a Jób [életének] végét, mint kezdetét, mert lõn néki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.

És nem találtatnak vala olyan szép leányok, mint a Jób leányai, abban az egész tartományban, és az õ atyjok örökséget is ada nékik az õ fiútestvéreik között.

Jób pedig él vala ezután száznegyven esztendeig, és látja vala az õ fiait és unokáit negyedízig.

És meghala Jób jó vénségben és betelve az élettel.