God

És szóla a nép Isten ellen és Mózes ellen: Miért hoztatok fel minket Égyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában? Mert nincsen kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt útálja a mi lelkünk.

Bocsáta azért az Úr a népre tüzes kígyókat, és megmardosák a népet, és sokan meghalának Izráel népébõl.

Akkor méne a nép Mózeshez, és mondának: Vétkeztünk, mert szólottunk az Úr ellen és te ellened; imádkozzál az Úrhoz, hogy vigye el rólunk a kígyókat. És imádkozék Mózes a népért.

És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tûzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon.

Azért van szó az Úr hadainak könyvében: Vahébrõl Szúfában, és a patakokról Arnonnál,

És onnét Béérbe [menének]. Ez az a kút, a melynél mondotta vala az Úr Mózesnek: Gyûjtsd össze a népet, és adok nékik vizet.

Akkor monda az Úr Mózesnek: Ne félj tõle, mert a te kezedbe adtam õt, és egész népét, és az õ földét. És úgy cselekedjél vele, a miképen cselekedtél Szíhonnal az Emoreusok királyával, a ki lakik vala Hesbonban.

Õ pedig monda nékik: Háljatok itt ez éjjel, és feleletet adok néktek, a miképen szól nékem az Úr. És Moábnak fejedelmei ott maradának Bálámnál.

Eljöve pedig az Isten Bálámhoz, és monda: Kicsodák ezek a férfiak te nálad?

És monda Bálám az Istennek: Bálák, Czippór fia, Moáb királya, küldött én hozzám, [ezt mondván:]

És monda Isten Bálámnak: Ne menj el õ velök, ne átkozd meg azt a népet, mert áldott az.

Felkele azért Bálám reggel, és monda a Bálák fejedelmeinek: Menjetek el a ti földetekre; mert nem akarja az Úr megengedni nékem, hogy elmenjek veletek.

Bálám pedig felele és monda a Bálák szolgáinak: Ha Bálák az õ házát aranynyal és ezüsttel tele adná is nékem, nem hághatom át az Úrnak, az én Istenemnek szavát, hogy valamit míveljek; kicsinyt vagy nagyot.

Most mindazonáltal maradjatok itt kérlek ti is ez éjjel, hadd tudjam meg, mit szól ismét az Úr nékem?

És eljöve Isten Bálámhoz éjjel, és monda néki: Ha azért jöttek e férfiak, hogy elhívjanak téged: kelj fel, menj el velök; de mindazáltal azt cselekedjed, a mit mondok majd néked.

De megharaguvék Isten, hogy elmegy vala õ. És megálla az Úrnak angyala az útban, hogy ellenkezzék vele; õ pedig üget vala az õ szamarán, és két szolgája vala vele.

És meglátá a szamár az Úrnak angyalát, a mint áll vala az úton, és mezítelen fegyvere a kezében; letére azért a szamár az útról, és méne a mezõre; Bálám pedig veré az õ szamarát, hogy visszatérítse azt az útra.

Azután megálla az Úrnak angyala a szõlõk ösvényén, holott innen is garád, onnan is garád vala.

A mint meglátá a szamár az Úrnak angyalát, a falhoz szorula, és a Bálám lábát is oda szorítá a falhoz; ezért ismét megveré azt.

Az Úr angyala pedig ismét tovább méne, és megálla szoros helyen, hol nem volt út a kitérésre, sem jobbra, sem balra.

A mint meglátá a szamár az Úrnak angyalát, lefeküvék Bálám alatt, azért megharaguvék Bálám, és megveré a szamarat bottal.

És megnyitá az Úr a szamárnak száját, és monda a szamár Bálámnak: Mit vétettem néked, hogy immár háromszor vertél meg engem?

És megnyitá az Úr a Bálám szemeit, és látá az Úr angyalát, a mint áll vala az útban, és mezítelen fegyverét az õ kezében; akkor meghajtá magát és arczra borula.

Az Úrnak angyala pedig monda néki: Miért verted meg a te szamaradat immár három ízben? Ímé én jöttem ki, hogy ellenkezzem veled, mert veszedelmes ez az út én elõttem.

Monda azért Bálám az Úr angyalának: Vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állasz elõttem az útban. Most azért, ha nem tetszik [ez] néked, visszatérek.