Bibliai versek erről: Famine: Described

És megeszed a te méhednek gyümölcsét, a te fiaidnak és leányidnak húsát, a kiket ád néked az Úr, a te Istened - a megszállás és szorongattatás alatt, a melylyel megszorongat téged a te ellenséged.

A te közötted való finnyás és igen kedvére nevekedett férfi is irígy szemmel tekint az õ atyjafiára, az õ szeretett feleségére és fiainak maradékrészére, a kik megmaradtak [még].

Hogy ne kelljen adnia azok közül senkinek az õ fiainak húsából, a mit eszik, mivelhogy semmi egyebe nem marad a megszállás és szorongattatás alatt, a melylyel megszorongat téged a te ellenséged minden városodban.

A közötted való finnyás és kedvére nevekedett asszony (a ki meg se próbálta talpát a földre bocsátani az elkényesedés és finnyásság miatt) irígy szemmel tekint az õ szeretett férjére, fiára, leányára.

Az õ mássa miatt, a mely elmegy tõle és gyermekei miatt, a kiket megszül; mert megeszi ezeket titkon, mikor mindenbõl kifogy, a megszállás és szorongattatás alatt, a melylyel megszorongat téged a te ellenséged a te városaidban.

Mert a gonoszság felgerjedt, mint a tûz, s tövist és gazt emészt, és meggyújtja a sûrû erdõt, és felgomolyg az füst oszlopában.

A seregek Urának haragja miatt kiégett a föld, és a nép a tûznek eledele lõn: Senki atyjafián nem könyörül,

Jobbkézre vág és megéhezik, eszik balkézre és nem elégszik meg; mindnyájan karjoknak húsát eszik,

Manassé Efraimot és Efraim Manassét; s mindketten Júda ellen [kelnek]. Mindezekkel haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.

Az Úrnak szava, a mit Jeremiásnak szólott a szárazság felõl:

Gyászol Júda, és kapui roskadoznak; szomorkodnak a földön, és Jeruzsálem kiáltása felszáll.

Fejedelmeik is kiküldik gyermekeiket vízért: elmennek a kútakig, nem találnak vizet; visszatérnek üres edényekkel; szégyenkeznek és pironkodnak, és befedik fejöket.

A föld miatt, a mely retteg, mert nem esett esõ a földön, szégyenkeznek a szántóvetõk, és befedik fejöket.

Még a szarvas-üszõ is megellik a mezõn, és ott hagyja [fiát,] mert nincsen fû.

A vadszamarak pedig a sziklához állanak, levegõ után kapkodnak, mint a tengeri szörnyek, szemeik eltikkadnak, mert nincs fû.

Elsenyvedtek szemeim a könyhullatástól, belsõ részeim háborognak, májam a földre omlik az én népem leányának romlása miatt, mikor elalélt a kis gyermek és a csecsszopó a város utczáin.

Azt mondták anyjoknak: Hol a kenyér, meg a bor? mikor elaléltak, mint a sebesültek a város utczáin, mikor kilehelték lelköket anyjoknak kebelén.

Mivel bizonyítsak melletted, mihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya, mivel mérjelek össze téged, hogy megvígasztaljalak, Sionnak szûz leánya?! Bizony nagy a te romlásod, mint a tenger: kicsoda gyógyít meg téged?!

A te prófétáid hazugságot és bolondságot hirdettek néked, és nem fedték fel a te álnokságodat, hogy elfordították volna fogságodat; hanem láttak tenéked hazug és megtévelyítõ prófétálásokat.

Összecsapják feletted kezöket minden járó-kelõk; süvöltenek és csóválják fejöket Jeruzsálem leánya felett: Ez-é az a város, a melyrõl azt mondták: tökéletes szépség, az egész földnek öröme?

Feltátották ellened szájokat minden ellenségeid; süvöltenek és csikorgatják fogukat, mondván: Nyeljük el õt! Bizony ez a nap az, a melyet vártunk; megértük, látjuk!

Megcselekedte az Úr, a miket gondolt; beváltotta szavát, a melyet szólt eleitõl fogva; rombolt és nem kimélt, és megvidámította rajtad az ellenséget, felemelte szarvát a te szorongatóidnak.

Kiáltott az õ szívök az Úrhoz: Oh Sion leányának kõfala! Folyjon alá könnyed mint a patak, éjjel és nappal; ne szakadjon félbe, síró szemed meg se pihenjen.

Kelj fel, riadj éjjel, az õrjárások kezdetén; öntsd ki, mint a vizet a te szívedet az Úr szine elõtt; emeld fel hozzá kezeidet a te kisdedeidnek életéért, a kik elaléltak az éhség miatt minden utczának szegletén.

Lásd meg Uram és tekintsd meg, kivel cselekedtél így! Avagy megegyék-é az asszonyok az õ méhöknek gyümölcsét, dédelgetett kisdedeiket; avagy megölettessék-é az Úrnak szent helyén pap és próféta?