Zsoltárok 69:2-15
2
Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.
3
Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.
4
Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.
5
Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyûlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törõk, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!
6
Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bûneim nyilván vannak te elõtted:
7
Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!
8
Mert te éretted viselek gyalázatot, [és] borítja pironság az én orczámat.
9
Atyámfiai elõtt idegenné lettem, és anyám fiai elõtt jövevénynyé.
10
Mivel a te házadhoz való féltõ szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.
11
Ha sírok és bõjtöléssel [gyötröm] lelkemet, az is gyalázatomra válik.
12
Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.
13
A kapuban ülõk rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.
14
Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hûségeddel.
15
Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyûlölõimtõl és a feneketlen vizekbõl;
Bibliaszöveg: Revised Károli (1908) · Közkincs