Rachel

Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok mondának: Egészségben van, és az õ leánya Rákhel ímhol jõ a juhokkal.

Még beszélget vala velõk, mikor megérkezék Rákhel az õ atyja juhaival, melyeket legeltet vala.

S lõn, a mint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az õ anyja bátyjának leányát, és Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait.

És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval síra.

S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy õ az õ atyjának rokona és hogy Rebekának fia. Ez pedig elfuta, és megmondá az õ atyjának.

Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak neve Lea, a kisebbiknek neve Rákhel.

Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép termetû és szép tekintetû vala.

Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.

Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala õt.

És reggelre kelve: Ímé ez Lea! Monda azért Lábánnak: Mit cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én tégedet? Miért csaltál meg engem?

Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a hetet; ez pedig néki adá Rákhelt, az õ leányát feleségûl.

És adá Lábán az õ leányának Rákhelnek, az õ szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.

És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála õ nála még más hét esztendeig.

És meglátá az Úr Lea megvetett voltát, és megnyitá annak méhét. Rákhel pedig magtalan vala.

És látá Rákhel, hogy õ nem szûle Jákóbnak, irigykedni kezde Rákhel az õ nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok.

Felgerjede azért Jákób haragja Rákhel ellen, és monda: Avagy Isten [vagyok-é] én, ki megtagadta tõled a méhnek gyümölcsét.

És monda Rákhel: Ítélt felõlem az Isten, és meg is hallgatta szavamat, és adott énnékem fiat: azért nevezé nevét Dánnak.

Ismét fogada az õ méhében, és szûle Bilha, a Rákhel szolgálója más fiat is Jákóbnak.

És monda Rákhel: Nagy tusakodással tusakodtam az én nénémmel, és gyõztem; azért nevezé nevét Nafthalinak.

És kiméne Rúben búzaaratáskor, és talála a mezõn mandragóra-bogyókat s vivé azokat az õ anyjának, Leának. És monda Rákhel Leának: Adj nékem kérlek a fiad mandragóra-bogyóiból.

Az pedig monda néki: Talán keveselled, hogy elvetted tõlem az én férjemet, s a fiam mandragóra-bogyóit is elvennéd tõlem? És monda Rákhel: Háljon veled hát az éjjel a te fiad mandragóra-bogyóiért.

Megemlékezék pedig az Isten Rákhelrõl; és meghallgatá õt az Isten és megnyitá az õ méhét.

És lõn, a mint szûlte vala Rákhel Józsefet, monda Jákób Lábánnak: Bocsáss el engemet, hadd menjek el az én helyembe, az én hazámba.

Elkülde tehát Jákób, és kihívatá magához Rákhelt és Leát a mezõre az õ nyájához.

És felele Rákhel és Lea, és mondának néki: Vajjon vagyon-é még nékünk valami részünk és örökségünk a mi atyánk házában?