Zsoltárok77

A mély nyomorúság kiáltása

1
Az éneklõmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.
2
Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám.
3
Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
4
Istenrõl emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.

Isten hűségének kérdőre vonása

5
Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
6
Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.
7
Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
8
Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
9
Avagy végképen elfogyott-é az õ kegyelme? vagy megszûnik-é igérete nemzedékrõl nemzedékre?

Elhatározás Isten tetteinek emlékezetére

10
Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az õ irgalmát? Szela.
11
És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
12
Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirõl, sõt megemlékezem hajdani csodáidról;
13
És elmélkedem minden cselekedetedrõl, és tetteidrõl gondolkozom.
14
Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
15
Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.

A kivonulás csodáinak felidézése

16
Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.
17
Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
18
A felhõk vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
19
Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
20
Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. [ (Psalms 77:21) Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével. ]
Use ← → arrow keys to navigate
Settings

Reading Style

Typeface

Font Size 19px

Reading Width 45 chars

Options