Skip to content
Ezdrás 5:2-12

Ezdrás 5:2-12

2
Akkor fölkelének Zorobábel, Sealtiél fia és Jésua, a Jósádák fia, és hozzá kezdének Isten háza építéséhez, mely Jeruzsálemben van, s velök valának Isten prófétái, támogatván õket.
3
Abban az idõben jöve hozzájok Tattenai folyóvizen túli helytartó, és Sethar-bóznai és társaik, és így szólának nékik: Ki adott néktek szabadságot, hogy e házat építsétek s e kõfalat készítsétek?
4
Ekkor megmondánk nékik ily módon, hogy kik ama férfiak névszerint, kik ez épületet építik.
5
És az õ Istenök szeme vala a zsidók vénein, hogy nem akadályozzák meg õket az építésben, míg az ügy Dárius elébe jutand, a mikor is levélben fognak felelni e dologra nézve.
6
Mássa a levélnek, melyet küldött Tattenai folyóvizen túli helytartó, és Sethar-bóznai és az õ társai, az Afarsakeusok, a kik a folyóvizen túl lakának, Dárius királyhoz.
7
Tudósítást küldének ugyanis hozzá, ekként levén az írva: "Dárius királynak minden békesség!
8
Tudtára legyen a királynak, hogy elmentünk Júda tartományába, a nagy Istennek házához, és az építtetik nagy kövekbõl, és fa rakatik a falakra, és e munka szorgalmatosan folyik, és jó szerencsés lészen az õ kezök által.
9
Ekkor megkérdénk azokat a véneket, ily módon szólván hozzájok: Ki adott néktek szabadságot, hogy e házat építsétek, s hogy e kõfalat készítsétek?
10
Sõt még neveiket is megkérdeztük tõlük, hogy tudassuk veled, hogy megírhassuk azon férfiak nevét, kik fejeik.
11
És ekképen felelének nékünk, mondván: Mi az Õ, a menny és föld Istenének szolgái vagyunk, és építjük e házat, mely ennekelõtte sok esztendõkön át meg vala építve, és Izráelnek egy nagy királya építé és végezé be azt.
12
De minekutána haragra ingerelték volt atyáink a mennynek Istenét, adá õket a Babilóniabeli Káldeus királynak, Nabukodonozornak kezébe, a ki e házat lerontotta, és a népet Babilóniába rabságra vitte.
Settings

Reading style

Typeface

Font size 19px

Reading width 75 chars

Options