Bibliai versek erről: The Levites: Numbered as ministers at thirty
Versek erről: Numbered as ministers at thirty
A harmincz esztendõstõl és azon felül az ötven esztendõsig számláld meg õket; mindenkit, a ki szolgálatot teljesíteni való, hogy szolgáljon a gyülekezet sátorában.
Ez legyen munkájok a Gersoniták nemzetségeinek a szolgálatban és a teher[hordozás]ban:
Hordozzák a hajlék kárpitjait és a gyülekezet sátorát, annak takaróját és a borzbõrbõl csinált takarót, a mely rajta van felül, és a gyülekezet sátora nyilásának leplét.
És a pitvar szõnyegeit, és a pitvar kapunyílásának leplét, a melyek a hajlékon és az oltáron köröskörül vannak, azoknak köteleit, és az õ szolgálatjokhoz való minden edényt; és mindazt, a mi tenni való azokkal, õk teljesítsék.
Áronnak és az õ fiainak beszéde szerint legyen a Gersoniták fiainak minden szolgálatjok, minden terhökre és minden szolgálatjokra nézve; minden terhöket pedig az õ õrizetökre bízzátok.
Ez a Gersoniták fiai nemzetségének szolgálata a gyülekezet sátorában; az õ szolgálatuk pedig legyen az Áron pap fiának, Ithamárnak keze alatt.
A Mérári fiait is az õ nemzetségeik szerint, az õ atyjoknak háznépei szerint számláld meg.
A harmincz esztendõstõl és annál feljebb az ötven esztendõsig számláld meg õket; mindenkit, a ki szolgálatra való, hogy szolgálatot végezzen a gyülekezet sátorában.
Ezek pedig, a mikre ügyelniök kell a továbbvitelnél [és] a gyülekezet sátorában való minden szolgálatuknál: a hajlék deszkái, annak reteszrúdjai, oszlopai és talpai.
A pitvarnak is köröskörül való oszlopai és azok talpai, szegei és kötelei, azoknak minden szerszámai, és minden szolgálatjok[hoz való]. Név szerint is megszámláljátok az edényeket, a mikre a továbbvitelnél ügyelniök kell.
Ez legyen szolgálatuk a Mérári fiai nemzetségeinek, a melylyel szolgáljanak a gyülekezet sátorában, Ithamárnak, az Áron pap fiának vezetése alatt.
És megszámlálá Mózes és Áron és a gyülekezet fejedelmei a Kéhátiták fiait, az õ nemzetségök szerint és az õ atyjoknak háznépe szerint,
A harmincz esztendõstõl és annál feljebb, az ötven esztendõsig mindenkit, a ki szolgálatra való, hogy szolgáljon a gyülekezet sátorában.
Vala pedig azoknak száma az õ nemzetségeik szerint: kétezer hétszáz és ötven.
Ezek a Kéhátiták nemzetségeinek megszámláltjai, mindazok, a kik szolgálnak vala a gyülekezet sátorában, a kiket megszámlált Mózes és Áron az Úrnak parancsolatja szerint, a Mózes keze által.
A Gerson fiainak száma az õ nemzetségeik szerint, és az õ atyáiknak háznépe szerint.
A harmincz esztendõstõl és azon felül az ötven esztendõsig mindazok, a kik szolgálatra valók, hogy szolgáljanak a gyülekezet sátorában.
Azoknak száma az õ nemzetségök szerint, az õ atyjoknak háznépe szerint: kétezer hatszáz és harmincz.
Ezek a Gerson fiai nemzetségeinek megszámláltjai, a kik mindnyájan szolgálnak a gyülekezet sátorában, a kiket megszámlált Mózes és Áron az Úrnak beszéde szerint.
A Mérári fiai nemzetségeinek száma az õ nemzetségei szerint, az õ atyjoknak háznépe szerint;
A harmincz esztendõstõl és azon felül az ötven esztendõsig mindazok, a kik szolgálatra valók, hogy szolgáljanak a gyülekezet sátorában;
Ezeknek száma az õ nemzetségeik szerint: háromezer és kétszáz.
Ezek a Mérári fiai nemzetségeinek megszámláltjai, a kiket megszámlált Mózes és Áron az Úrnak beszéde szerint, a Mózes keze által.
Mindnyájan a megszámláltatott léviták, a kiket megszámlált Mózes és Áron, és Izráel fejedelmei az õ nemzetségeik és atyjoknak háznépe szerint;
A harmincz esztendõstõl és azon felül az ötven esztendõsig, a kik csak alkalmatosak a szolgálatra, a szolgálatnak gyakorlására, és a továbbvitelnél való szolgálatra a gyülekezetnek sátorában;