Magyar

Zsoltárok 17

Könyörgés igaz meghallgatásért 1–5

1
Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jõ csalárd ajakról.
2
A te orczádtól jõjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.
3
Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi [rosszat; ha tán] gondoltam [is], nem jött ki a számon.
4
Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erõszakosnak ösvényeire.
5
Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.

Bizalom Isten oltalmában 6–9

6
Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.
7
Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.
8
Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.
9
A gonoszok elõl, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elõl, a kik lelkendezve vesznek körül engem.

Az ellenség gőgje 10–12

10
Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.
11
Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.
12
Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülõ oroszlánkölyökhöz.

Végső könyörgés és örök reménység 13–15

13
Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le õt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;
14
Az emberektõl, oh Uram, kezeddel, a világ embereitõl! Az õ osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bõvölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.
15
Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midõn felserkenek.

Bibliaszöveg: Revised Károli (1908) · Közkincs