Titus

Hanem elbúcsúzván tõlük, elmentem Macedóniába.

De az Isten, a megalázottak vígasztalója, minket is megvígasztalt Titus megjöttével.

Annakokáért megvígasztalódtunk a ti vígasztalástokon; de sokkal inkább örültünk a Titus örömén, hogy az õ lelkét ti mindnyájan megnyugtattátok:

Mert ha dicsekedtem valamit néki felõletek, nem maradtam szégyenben; de a mint ti néktek mindent igazán szólottam, azonképen a mi Titus elõtt való dicsekvésünk is igazsággá lett.

Hogy kérnünk kellett Titust, hogy a miképen elkezdette, azonképen végezze is be nálatok ezt a jótéteményt is.

Hála pedig az Istennek, ki ugyanazt a buzgóságot oltotta értetek a Titus szívébe.

Akár Titusról [van szó,] õ az én társam és ti köztetek segítségem; akár a mi atyánkfiai felõl, õk a gyülekezetek követei, Krisztus dicsõsége:

Megkértem Titust, és vele együtt elküldtem amaz atyafit; csak nem fosztott ki titeket Titus? Nem egyazon Lélek szerint jártunk-é? Nem azokon a nyomokon-é?

Azután tizennégy esztendõ mulva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvivén Titust is.

De még a velem levõ Titus sem kényszeríttetett a körülmetélkedésre, noha görög vala,

Mert Démás engem elhagyott, e jelen való világhoz ragaszkodván, és elment Thessalónikába: Kresczens Galátziába, Titus Dalmátziába.

Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentõl és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól.