Job

Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélõ vala és bûn-gyûlölõ.

Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak vala, elkülde értök Jób és megszentelé õket, és jóreggel felserkene és áldozik vala égõáldozattal mindnyájuk száma szerint; mert ezt mondja vala Jób: Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az õ szivökben! Így cselekedik vala Jób minden napon.

És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélõ, és bûngyûlölõ.

Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?

És követ jöve Jóbhoz, és monda: Az ökrök szántanak, a szamarak pedig mellettök legelésznek vala.

Akkor felkele Jób, megszaggatá köntösét, megberetválá a fejét, és a földre esék és leborula.

Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék.

Monda pedig az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint õ; feddhetetlen, igaz, istenfélõ, bûngyûlölõ. Még erõsen áll a õ feddhetetlenségében, noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg õt.

És kiméne a Sátán az Úr elõl, és megveré Jóbot undok fekélylyel talpától fogva a feje tetejéig.

Õ pedig monda néki: Úgy szólsz, mint szól egy a bolondok közül. Ha már a jót elvettük Istentõl, a rosszat nem vennõk-é el? Mindezekben sem vétkezék Jób az õ ajkaival.

Mikor pedig meghallá Jóbnak három barátja mind ezt a nyomorúságot, a mely esett vala rajta: eljöve mindenik az õ lakó helyébõl: a témáni Elifáz, a sukhi Bildád és a naamai Czófár; és elvégezék, hogy együtt mennek be, hogy bánkódjanak vele és vigasztalják õt.

Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.

És szóla Jób, és monda:

Jób pedig felele, és monda:

Felele pedig Jób, és monda:

Felele erre Jób, és monda:

Felele pedig Jób, és monda:

Felele pedig Jób, és monda:

Felele pedig Jób, és monda:

Felele pedig Jób, és monda:

Jób pedig felele, és monda:

Jób pedig folytatá az õ beszédét, monda:

Jób pedig folytatá az õ beszédét, és monda:

Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végzõdnek a Jób beszédei.

Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel õ igaz vala önmaga elõtt: