Lukács 18:1-14
1
Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni;
2
Mondván: Volt egy bíró egy városban, a ki Istent nem félt és embert nem becsült.
3
Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, és elméne ahhoz, mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen.
4
Az pedig nem akará egy ideig; de azután monda õ magában: Jól lehet Istent nem félek és embert nem becsülök;
5
Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom õt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem.
6
Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró!
7
Hát az Isten nem áll-é bosszút az õ választottaiért, kik õ hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútûrõ is irántuk?
8
Mondom néktek, hogy bosszút áll értök hamar. Mindazáltal az embernek Fia mikor eljõ, avagy talál-é hitet e földön?
9
Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy õk igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondá:
10
Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedõ.
11
A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedõ is.
12
Bõjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenbõl, a mit szerzek.
13
A vámszedõ pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bûnösnek!
14
Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az õ házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és a ki megalázza magát, felmagasztaltatik.
Bibliaszöveg: Revised Károli (1908) · Közkincs