TRV
Jób 29:7-17
7
Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
8
Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és ]állottak.
9
A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
10
A fõemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
11
Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felõlem.
12
Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
13
A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
14
Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
15
A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
16
A szûkölködõknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
17
Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
Settings