A dávidi szövetség elbeszélése

19

Mert az Úr a mi paizsunk, és Izráelnek Szentje a mi királyunk.

20

Akkor látásban szóltál a te kegyeltednek, és mondád: Segítséget adtam a vitéznek, felmagasztaltam a népbõl választottat;

21

Megtaláltam Dávidot, az én szolgámat; szent olajommal kentem fel õt,

22

A kivel állandóan vele lesz az én kezem, sõt az én karom erõsíti meg õt.

23

Nem nyomhatja õt el az ellenség, és a gonosz ember sem nyomorgatja meg õt;

24

Mert õ elõtte rontom meg az õ szorongatóit, és verem meg az õ gyûlölõit.

25

És vele lesz az én hûségem és kegyelmem, és az én nevemmel magasztaltatik fel az õ szarva.

26

És rávetem az õ kezét a tengerre, és az õ jobbját a folyóvizekre.

27

Õ így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kõsziklája!

28

Én meg elsõszülöttemmé teszem õt [és] felebbvalóvá a föld királyainál.

29

Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos [marad] õ vele.

30

És az õ magvát örökkévalóvá teszem, és az õ királyi székét, mint az egeknek napjait.

31

Ha az õ fiai elhagyják az én törvényemet, és nem járnak az én végzéseim szerint;

32

Ha az én rendeléseimet megtörik, és meg nem tartják az én parancsolatimat:

33

Akkor vesszõvel látogatom meg az õ bûnöket, és vereségekkel az õ álnokságukat;

34

De az én kegyelmemet nem vonom meg tõle, és az én hûséges voltomban nem hazudom.

35

Nem töröm meg az én szövetségemet, és a mi kijött az én számból, el nem változtatom.

36

Megesküdtem egyszer az én szentségemre: vajjon megcsalhatnám-é Dávidot?

37

Az õ magva örökké megmarad, és az õ királyi széke olyan elõttem, mint a nap.