Jób 14:13-22
13
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
14
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bûneimhez.
18
Még a hegy is szétomlik, ha eldõl; a szikla is elmozdul helyérõl;
19
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20
Hatalmaskodol rajta szüntelen és õ elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el õt.
21
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törõdik velök.
22
Csak õmagáért fáj még a teste, és a lelke is õmagáért kesereg.
Bibliaszöveg: Revised Károli (1908) · Közkincs