Skip to content
1 Korinthus 15:19-43

1 Korinthus 15:19-43

19
Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
20
Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lõn azoknak, kik elaludtak.
21
Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is.
22
Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.
23
Mindenki pedig a maga rendje szerint. Elsõ zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, az õ eljövetelekor.
24
Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erõt.
25
Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti.
26
Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.
27
Mert mindent az õ lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, a ki neki mindent alávetett.
28
Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, a ki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben.
29
Különben mit cselekesznek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, a halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért?
30
Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban?
31
Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre [mondom,] mely van nékem a Krisztus Jézusban a mi Urunkban.
32
Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!
33
Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.
34
Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom.
35
De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? és minémû testtel jönnek ki?
36
Balgatag! a mit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd.
37
És abban, a mit elvetsz, nem azt a testet veted el, a mely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét.
38
Az Isten pedig testet ád annak, a mint akarta, és pedig mindenféle magnak az õ saját testét.
39
Nem minden test azon egy test, hanem más az embereknek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké.
40
És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsõsége, más a földieké.
41
Más a napnak dicsõsége és más a holdnak dicsõsége és más a csillagok dicsõsége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsõségre nézve.
42
Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;
43
Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsõségben; elvettetik erõtelenségben, feltámasztatik erõben.
Settings

Reading style

Typeface

Font size 19px

Reading width 75 chars

Options