Zsoltárok 137
Bánat és csend a babiloni fogságban 1–4
1
Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
2
A fûzfákra, közepette, [oda] függesztettük hárfáinkat,
3
Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, [mondván]: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
4
Hogyan énekelnõk az Úrnak énekét idegen földön?!
Örök hűségeskü Sionhoz 5–6
5
Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
6
Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
Könyörgés bosszúért és igazságért 7–9
7
Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
8
Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
9
Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!
Bibliaszöveg: Revised Károli (1908) · Közkincs
Study note