Zsoltárok 142
Kétségbeesett kiáltás a barlangból 1–3
1
Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.
2
Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.
3
Kiöntöm elõtte panaszomat, kitárom elõtte nyomorúságomat,
A bajok és csapdák elborítanak 4–5
4
Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tõrt hánytak elém.
5
Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felõlem.
Az Úr az egyetlen menedékem 6–8
6
Hívlak téged, oh Uram; [s ezt] mondom: Te vagy oltalmam [és] örökségem az élõknek földén;
7
Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözõimtõl, mert hatalmasabbak nálamnál!
8
Vezesd ki lelkemet a börtönbõl, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.
Bibliaszöveg: Revised Károli (1908) · Közkincs
Study note