Zakariás 8:10
10. vers megjelenítése a környező szövegkörnyezettel.
7
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ímé, én megszabadítom az én népemet a nap keltének földérõl és a nap nyugtának földérõl.
8
És elhozom õket és Jeruzsálemben lakoznak, és népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek hûséggel és igazsággal.
9
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Erõsödjenek meg kezeitek, a kik hallottátok e napokban e beszédeket a próféták szájából, a kik [szóltak,] mikor megvetteték a Seregek Ura házának alapja, hogy megépíttessék a templom.
10
Mert e napok elõtt nem volt az embernek bére, és a baromnak sem volt bére, sem a kimenõnek, sem a bejövõnek nem volt békessége a háborúság miatt, mert minden embert felindítottam: kit-kit az õ felebarátja ellen.
11
De most nem olyan leszek e nép maradékához, mint az elébbi napokban voltam, így szól a Seregeknek Ura.
12
Mert a vetés békességes [lészen,] a szõlõtõ megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az egek is megadják harmatjokat, és örökössé teszem mindezeken e nép maradékát.
13
És lészen, hogy a miképen átok valátok a pogányok között, oh Júda háza és Izráel háza: azonképen megszabadítlak titeket, és áldássá lesztek. Ne féljetek! Erõsödjenek meg kezeitek!
Settings