Zsidók 9:5-12
5
Fölötte pedig a dicsõség kérubjai, beárnyékolva a fedelet, a mikrõl most nem szükséges külön szólani.
6
Ezek pedig ekképen levén elrendezve; az elsõ sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére,
7
A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a fõpap, vérrel, melyet magáért és a nép bûneiért áldoz.
8
Azt jelentvén ki ezzel a Szent Lélek, hogy még nem nyilt meg a szentély útja, fennállván még az elsõ sátor.
9
A mi példázat a jelenkori idõre, mikor áldoznak oly ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni a szolgálattevõt,
10
Csakis ételekkel meg italokkal és különbözõ mosakodásokkal - melyek testi rendszabályok - a megjobbulás idejéig kötelezõk.
11
Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendõ javaknak fõpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül,
12
És nem bakok és tulkok vére által, hanem az õ tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.
Bibliaszöveg: Revised Károli (1908) · Közkincs